tanuljunk
tanulni!
„A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.” - John Dewey

Olvasás

Tippek az olvasás hatékonyságának növeléséhez

Az olvasás fontos eszköze a tanulásnak, ezért szeretnék néhány tippet megosztani az olvasókkal:

  1.       Az olvasás lényege a szöveg megértése

Amíg nem értjük tökéletesen az olvasott szöveget, addig, kizárva az értelmes tanulást, azt csak bemagolni lehetne.
Az olvasásnak hierarchiája van, azaz az egész megértéséhez elengedhetetlen a szavak, majd a mondatok, bekezdések, fejezetek, stb. megértése.
Így fontos, hogy minden szót vagy kifejezést ismerjünk az olvasott szövegben. Amennyiben nem ismerjük, vagy nem vagyunk biztosak a szó jelentésében, úgy érdemes utánanézni! Ez a szókincsünk bővülését is eredményezheti, tehát két legyet üthetünk egy csapásra.

Honnan tudjuk, hogy megértettük az olvasottakat? Ha megértettük, akkor el is tudjuk magyarázni, képesek vagyunk saját szavainkkal megfogalmazni a lényeget.

  1.       Figyelem elkalandozása olvasás közben

Ha figyelmünk gyakran elkalandozik egy hosszabb szöveg olvasása közben, akkor az elolvasott szövegrészt takarjuk le egy tiszta papírral, ezzel azt az üzenetet küldve agyunknak, hogy nem tekinthetünk vissza.

  1.       Az olvasás sebességének növelése

Az olvasás sebességét – azon túl, hogy milyen technikával olvasunk, és milyen gyakorlottak vagyunk, - az határozza meg, hogy milyen típusú és nehézségű szöveg van előttünk, valamint hogy milyen mennyiségben tartalmaz számunkra ismeretlen, vagy nehezen érthető szavakat.

Pusztán a szándék, hogy gyorsabban szeretnénk olvasni, eredményezheti az olvasás sebességének növekedését. (Gondoljunk csak arra, ha buszon olvasunk, és le kell szállnunk, akkor egy kicsit belehúzunk, és a bekezdés/fejezet végére tudunk érni.) 
Az igyekezet növeli a koncentrációnkat, de csak sok gyakorlással és fokozatosan lehetséges az olvasás sebességének növelése. Ennek természetesen csak addig van értelme, amíg tökéletesen képesek vagyunk a szöveget követni, felfogni, megérteni.

tippek a hatékony olvasáshoz

hasznos tippek

A tanulás körülményei

Csend és koncentráció
Szokások szerepe a tanulásban
Elkerülő hadműveletek
Te hogyan tanulsz? Fotelban elterülve, fekve vagy sétálva?
Rend a lelke mindennek...
részletek

Vizsga, felelés, dolgozat

TIPPek a feleletválasztós teszt kitöltéséhez
Hiába tanulok, nem tudok jól felelni...
Tanulj a hibáidból!
Tippek a sikeres dolgozathoz
Tippek a feleléshez
Izgulok...
részletek

Figyelem, koncentráció

Miért nem hatékony a "Na most innen fel nem állok addig, amíg ezt meg nem tanulom" stratégia
A pozitív programozás
A figyelem működése
Relaxálj a koncentráló képességed fokozása érdekében
Mi is az a koncentráció?
A koncentráló képesség fejleszthető!
részletek

Memória

Hogyan tanuljunk definíciókat
Verstanulás
A felejtésről
Ismétlés
A megfigyelőképesség fejlesztése
részletek